MEGYEI KITÜNTETÉS SZABÓ PÉTER POLGÁRŐRNEK
KPE 2012.08.12. 16:18
A Heves Megyei Polgárőr Szövetség kitüntetésben részesítette Szabó Pétert a Kompolti Polgárőr Egyesület tagját kiemelkedő polgárőr tevékenységéért. A kitüntetést a 2012.08.11-én a megyei polgárőr napon vette át.
Szabó Péter polgárőr megdolgozott ezért a kitüntetésért – mondja Blahó László a Kompolti Polgárőr Egyesület elnöke. Papesz, ahogy mi barátai hívjuk, valóban kiemelkedő a polgárőrök között. Rengeteg szolgálati óra és több kimagasló eredmény is áll ezen kitüntetés hátterében. Az egyesület megalakulásakor lépett be a polgárőrséghez. 2010-ben és 2011-ben az egyik legtöbb szolgálati órát teljesítette, de ott volt a káli és a kompolti betörők elfogásánál is. Fogott kerékpártolvajt és szinte pihenés nélkül szolgált két napon át, amikor a megáradt Tarnától védtük a falu lakóit. A mai napig összeszámolva jóval több, mint ezer szolgálati órát töltött önkéntesen, ingyen és bérmentve Kompolt község közbiztonságának szolgálatában. Azt gondolom, ez a kitüntetés valóban a legkisebb és legkevesebb, amit Papesz megérdemel – mondja a polgárőrség parancsnoka.
A kompolti polgárőrök korábbi kitüntetései:
Blahó László Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozata – 2011.08.13.
Forgó Milán Kapitányi dicséret HMRFK – 2012.03.10.
|