polgarorsegkompolt
SZOLGÁLATI TELEFONSZÁM

A KOMPOLTI POLGÁRŐRSÉG TELEFONOS ELÉRHETŐSÉGE: 06-30/340-8905

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Menü
 
POLGÁRŐRSÉG HÍREI
POLGÁRŐRSÉG HÍREI : Cikk a Heves Megyei Hírlapban Polgárőrségünkről

Cikk a Heves Megyei Hírlapban Polgárőrségünkről

Blahó László  2009.12.10. 08:26

 

Nem csak „látszat-polgárőrség” akar lenni a kompolti

A falu közbiztonsága, a kisebb bűncselekmények megelőzése érdekében az ősszel újjászervezték a polgárőrséget Kompolton. A szervezet igazi cselekvő csoporttá szeretne válni.

 


Blahó László egyesületi elnök elmondta, hogy terveik szerint minden nap jelen lesznek majd a település közterületein, hiszen nem csak „látszat-polgárőrség” kívánnak lenni, hanem valódi cselekvő csoport. A tagok rendszeresen járőröznek – a tagságnak feltétele is, hogy a belépő vállaljon minimum havonta kétszer három óra járőrszolgálatot –, a gyanús járműveket, személyeket igyekeznek kiszűrni, s próbálják „lefedni” az estéket. Részt vesznek az Országos Polgárőr Szövetség akcióiban, a községi rendezvények biztosításában, s természetesen a rendőrség segítségére állnak szükség esetén.

A szervezet már több mint harminc tagot számlál, főként a fiatalabb korosztály tagjait tudhatják soraikban. Az önkormányzat százezer forinttal segítette munkájuk elindítását, ebből a pénzből szolgálati eszközöket, mellényeket vásároltak. Helyiségük már van az önkormányzat és a kápolnai ÁFÉSZ jóvoltából, s szeretnének majd egy polgárőr-autót is venni.

http://heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/nem-csak-latszat-polgarorseg-akar-lenni-a-kompolti-274763

 
:-)
 
Naptár
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ADJON UTAT...
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?